Edde község Cigány Nemzetiségi Önkormányzata emléktúrát szervezett a roma holokauszt évfordulója alkalmából, melynek során az auschwitzi koncentrációs táborba, valamint Krakkó környékére szerettek volna egy csoporttal ellátogatni. Ennek megvalósításához, az idegenvezetéshez kértek segítséget Kaposvár MJV Lengyel Nemzetiségi Önkormányzatától. A kérést elfogadva Cserti Istvánné (Grazsina) elnök és Szentes László elnök-helyettes vállalták a kísérő szerepét. Az utazáshoz pedig a Magyar-Lengyel Baráti Társaság tagjai közül is többen csatlakoztak. A túra augusztus 12-én kora reggel Kaposvárról indult, majd az eddei megálló következett, ahol a kísérendő csoport többsége szállt fel.

Kora este értünk Zakopánéba, ahol egy klasszikus, a tájra jellemző többemeletes faházban volt a szállás. Másnap reggel a csoport Krakkóba indult, ahol Grazsina vezetésével tettek látogatást a Wawelben, ahol a harangtoronyba is sikerült feljutni, így onnan csodálhatták meg a város panorámáját. Ezután átsétáltak az Óváros főterére, ahol a nevezetességek megtekintése után, szabadprogramként egy kis bazározás következett a Posztócsarnokban.

A következő napon egy izgalmas programra került sor: a Wieliczka Sóbánya bejárására. Aki még nem járt ott, az nem is tudja, hogy ez egy egésznapos túra, tucatnyi szint, ezernyi lépcső, és még a kistúrán 8 kilométer földalatti gyaloglás. A bánya, mely a világ legrégebbi kősó bányái közé tartozik, Wieliczka, egy Krakkó melletti kisváros alatt van. A hely jelenleg múzeum, amit évente több mint egymillió látogató keres fel. A föld alatt egy székesegyház mellett, több kápolna, kiállító -és koncertterem, múzeum, ajándéküzlet és még egy tó is található. A nap végére, a közel 10 kilométeres gyalogtúrának köszönhetően már senkinek sem maradt ereje a szállást elhagyni.

Az utolsó teljes napon a csoport Oświęcim-be látgatott, ahol az egykori auschwitz-i koncentrációs tábort keresték fel. A ma már múzeumként üzemelő egykori megsemmisítő hely hatalmas területen terül el, így bejárása komoly kihívás. A túra Auschwitz-I. megtekintésével kezdődött, ahol magyar nyelvű idegenvezetéssel sikerült megnézni a magyar, majd a cigány áldozatok emlékére berendezett barakkokat. Lesújtó volt a nem is olyan távoli múltnak talán a legsötéteb fejezetével, a maga kézzelfogható valóságában szembesülni.

Még az „élmény” hatása alatt sétált át a csoport az Auschwitz-II., azaz Birkenau területére. Ez az a hely, amit a filmekből talán a legtöbben ismernek. Ide érkeztek a megsemmisítésre érkező zsidók, cigányok, ellenzékiek és mindenki, akit valamilyen ok miatt elpusztításra ítélt a fasiszta gépezet. A cigányoknak a tábor területének legvégében különítettek el helyet. Náluk nagy különbség volt, hogy a németek nem tudták szétszedni a családokat, ezért ők együtt lakhattak. Itt rótták le kegyeleti megemlékezésüket a csoport tagjai is.

Másnap egy kis Zakopane-i városnézés után a busz Magyarország felé indult, ahová késő este sikerült megérkezni. Az alapvetően jóhangulatú, és nagyon tanulságos túra mindenkinek szép emlék maradt.